fbpx

Kedvezmények

A nyár végéig ☀️

!A LEHETŐSÉG ÉRDEKLŐDÉS HIÁNYÁBAN FELFÜGGESZTVE!

Sziasztok!

Az utóbbi időben kicsit háttérbe szorult sajnos a fotózás nálam, nem tudtam annyi megkeresést elvállalni. Ennek részben családi okai vannak, részben pedig a diplomamunkám készítése, hiszen ha minden jól megy, ebben a félévben végzek a mechatronikai mérnök msc képzésemen. 

Ettől függetlenül folyamatosan gondolkodom lehetőségeken, amikkel esetleg kicsit ösztönözni tudom azok kedvét is, akik eddig nem vették rá magukat, hogy időpontot foglaljanak hozzám. 🤗

A következő lehetőséget kínálom a leggyorsabbaknak első körben a nyár végéig:

Heti két időpontot fogok meghirdetni, többnyire:

 – Fix helyszínnel
 – Fix időponttal
 – Fix kedvezményes összeggel
 – Fix csomagajánlattal

Ezeket az időpontokat ebben a bejegyzésben, és insta valamint fb sztoriban fogom kirakni/frissíteni, amint tudom már a következő kedvezményes időpontokat, úgyhogy legyetek résen! 🥰

Mivel ezeket az időpontokat kedvezményes árral fogom meghirdetni, a fotózás díját minden esetben előreutalással kell rendezni a foglalást követő 3 napon belül. Így tudom garantálni, hogy “hobbi foglalók” ne vegyél el a helyet olyanoktól, akiket tényleg érdekel a lehetőség. Köszi a megértést! 😊

Foglalni e-mailban, insta vagy fb üzenetben tudtok az üzenet beérkezési sorrendje szerint! ✉️


A kezdeményezés május közepétől indul, a már elérhető, foglalható időpontokat itt láthatjátok: 

május 16. – május 20.
 – Május 16. hétfő
    Kedvezményes NORMÁL csomag
    10:00 – 10:50
    Mandulás játszótér
    35 000Ft helyett 29 000Ft

 – Május 18. szerda
    Kedvezményes ALAP csomag
    9:00 – 9:25
    Havihegyi sétány
    20 000Ft helyett 14 000Ft

május 23. – május 27.
 – Május 24. kedd

    Kedvezményes NORMÁL csomag
    9:00 – 9:50
    Haas Mihály tér
    35 000Ft helyett 26 000Ft

 – Május 24. kedd
    Kedvezményes NORMÁL csomag
    14:30 – 15:20
    Flóra pihenő
    35 000Ft helyett 30 000Ft

május 30. – június 3.
 Feltöltés alatt…

június 5. – június 10.
 Feltöltés alatt…

június 13. – június 17.
 – Június 17. péntek

    Kedvezményes ALAP csomag
    10:30 – 10:55
    Studio Inside – Pécs Vince utca
    27 000Ft helyett 23 500Ft
    (A stúdió bérleti díja 7ezer Ft, ebben az időpontban a bérleti díj felét kell csak megfizetni)